TÁMOP-3.1.7

Névnap


2025. július 7. Hétfő
Appolónia, Apolka
 
A Nap kel 04:11-kor,
nyugszik 19:44-kor. 
 
Holnap
Ellák, Edgár
napja lesz.
2013
augusztus
22
csütörtök

Igazgatói kinevezés

2013. augusztus 21-én Makovecz Tamás igazgató úr Hoffmann Rózsa köznevelésügyi államtitkár asszonytól átvette újabb 5 évre szóló igazgatói kinevezését. Az ünnepi ceremóniára a budapesti Szépművészeti Múzeumban került sor.

Gratulálunk!

Mellékletek:
Fájl letöltése (kinevezés.pdf)Igazgatói kinevezés669 kB917 letöltés
2013
augusztus
22
csütörtök

Étkezési díj

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatom, hogy a 2011. évi CXC. tv. A nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint az önkormányzatnak étkezési lehetőséget kell biztosítani a tanulóknak, de a szolgáltatásigénybevétele térítési díjköteles. 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerint:

(5) Gyermekétkeztetés esetén

a) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő

aa) bölcsődés,

ab) óvodás,

ac) 1-8. évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő,

ad) fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó, az Szt. hatálya alá tartozó intézményben elhelyezett, aa)-ac) alpont szerinti életkorú gyermek után az intézményi térítési díj 100%-át,

b) az a) pont alá nem tartozó, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek és tanuló után az intézményi térítési díj 50%-át,

c) három- vagy többgyermekes családoknál gyermekenként az intézményi térítési díj 50%-át,

d) az ad) alpont alá nem tartozó, tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek, tanuló után az intézményi térítési díj 50%-át kedvezményként kell biztosítani [az a)-e) pont a továbbiakban együtt: normatív kedvezmény].

(6) A normatív kedvezmény csak egy jogcímen vehető igénybe.

A fentiek alapján az étkezési díj fizetésének elmulasztása esetén a tanuló az étkezés igénybevételéből kizárásra kerül. A fennálló díjtartozás behajtása érdekében a szükséges jogi lépéseket megtesszük. (Fizetési felszólítás, fizetési meghagyásos eljárás lefolytatása, végrehajtás kérése?)

 

2013
augusztus
12
hétfő

Búcsú Bán István tanár úrtól...

Búcsúzunk Bán István tanár úrtól ?

Egy héttel ezelőtt megdöbbenve értesültünk a tényről, hogy Bán Pista nincs többé köztünk.


 

2013
július
29
hétfő

Álláshirdetés

A Zalaegerszeg Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola az alábbi álláshelyeket hirdeti meg:

  • tanító szakos nevelő
  • tanító - angol nyelvtanár szakos tanár
  • matematika - fizika - informatika szakos tanár
  • angol nyelv és rajz szakos tanár
  • angol anyanyelvű lektor

 

Bővebb információ a https://kozigallas.gov.hu honlapon található.

2013
június
27
csütörtök

Intézményvezetői választás

Intézményünk vezetésére a fenntartó - Klebelsberg Intézményfenntartó Központ - pályázatot írt ki, melyre egy pályázat - iskolánk elmúlt öt évét igazgató -Makovecz Tamásé érkezett.
2013. június 13-án nevelőtestületi és alkalmazotti értekezlet keretében 75 igen, 4 nem és 3 tartózkodás mellett elfogadtak a dolgozók.
Az intézményvezetői pályázatokkal kapcsolatos közérdekből nyilvános adatokat a köznevelési intézmények honlapján nyilvánosságra kell hozni. Ennek értelmében a csatolmányok között letölthető és elolvasható

  • a kandidáló pályázati programja,
  • a Petőfi Sándor Székhelyiskola
  • és a Dózsa György Tagiskola nevelőtestületi véleménye,
  • a Dózsa György Tagiskola szakszervezetének véleménye,
  • a Petőfis Diákok Körének
  • és a Dózsa György Tagiskola (DÖK) diákönkormányzatának véleményei,
  • valamint a Szülői Munkaközösség támogató nyilatkozata.
Mellékletek:
Fájl letöltése (DOK.pdf)DÖK véleménye768 kB991 letöltés
Fájl letöltése (Dozsa_nevtest.pdf)Dózsás nevelőtestületi vélemény1233 kB937 letöltés
Fájl letöltése (igazgatoipalyazat.pdf)Igazgatói pályázat9126 kB1375 letöltés
Fájl letöltése (PDK.pdf)PDK véleménye45 kB967 letöltés
Fájl letöltése (Petofi_nevtest.pdf)Petőfis nevelőtestületi vélemény75 kB1089 letöltés
Fájl letöltése (Szakszervezet.pdf)Dózsás szakszervezeti vélemény54 kB1039 letöltés
Fájl letöltése (SZM.pdf)SZM támogatói nyilatkozat422 kB1041 letöltés