2016 július 21 csütörtök |
CEI konferencián voltunk |
|
Ifjú földlakók találkozója
Zalaegerszeg - Az ifjúság környezetvédelem iránti fogékonyságát hivatott erősíteni a CEI. A világszervezet nemrégiben tartotta meg 30 éves jubileumi konferenciáját, zalai diákok részvételével.
A dániai Aalborgban megrendezett egyhetes programon a Petőfi-iskola két tanulója, Bóbics Barnabás és Szabó Dominik, valamint két kísérő angoltanár, Bánhidi Lilla és Szlávecz Tamás képviselte megyénket, s egyben hazánkat is. Az utat támogatta az iskola alapítványa, a város Zalát népszerűsítő anyagokkal járult hozzá a sikeres szerepléshez, de alapvetően az egyik diák édesapjának gesztusa tette lehetővé a részvételt. Bóbics Lászlóról, az Év Agrárembere szavazás idei közönségdíjasáról van szó, aki a címmel járó 500 ezer forintot e célra ajánlotta fel.
A Caretakers of the Environment International (CEI) minden évben más környezetvédelmi témában szólítja meg a világ ifjúságát, idén a fenntartható társadalmak, fenntartható városok vezérgondolat körül forgott a szó.
A Hong Kong-i csapattal örökítette meg a zalai résztvevőket a tengerparti kirándulás közben. Balról: Szlávecz Tamás, Bóbics Barnabás, Bánhidi Lilla és Szabó Dominik
- Számunkra különösen izgalmas ez a téma, hiszen öko-iskola vagyunk, s évek óta szervez az intézmény öko-napokat Zalaegerszegen - indokolja érintettségüket Szlávecz Tamás, a Petőfi-iskola angol-történelem-rajz szakos tanára, aki immár 14 éve mentora, szervezője a világkonferenciákon való honi részvételnek. E kapcsolatnak köszönhetően az elmúlt évek során több osztálynyi vasi, de főként zalai közép- és általános iskolás diák vehetett részt a világszervezet rendezvényein.
Idén 25 országból sereglett egybe mintegy 220 diák, egyebek mellett az USA, Írország, Oroszország, Törökország, Indonézia és Hong Kong színeit képviselve.
- Minden ország csapata tartott egy kis bemutatkozó előadást a témához kapcsolódóan, mi az iskola által szervezett öko-napok programjairól tartottunk sok fotóval illusztrált összefoglalót - halljuk Bóbics Barnabástól és Szabó Dominiktól. Az Öko-iskolától az öko-városig című előadás persze angol nyelven hangzott el, így alapos felkészülést igényelt az ősztől a nyolcadik osztályt látogató fiúktól. Tanáraik ehhez minden segítséget megadtak, de talpraesettségükre is szükség volt, hiszen a beszámolót követően a mexikói, orosz és portugál csapatok még kérdésekkel is bombázták őket.
A fiúk, a kagylófarmon tett látogatás közben
- Kirándulni is voltunk, láttunk szélerőművet, kagyló-farmot és viking temetőt - mesélik a fiúk. - Eddig úgy tudtuk, hogy a vikingeket a hajójukon rakott máglyán hamvasztották el, amit lángoló nyíllal gyújtottak meg. Most kiderült, ez csak a módosabbak kiváltsága volt, a szegényebbek hamvait a szárazföldön hajó vagy kör alakú kőrakásokkal jelölték meg.
2016 június 28 kedd |
Tanévkezdéssel kapcsolatos információk |
|
Tanévnyitó ünnepségünket augusztus 31-én (szerdán) 8:00 órakor tartjuk. Várjuk Önöket szeretettel!
Amennyiben gyermeke javítóvizsgát kénytelen tenni, kérjük augusztus 26-án (pénteken) 8:00 órakor jelenjen meg intézményünkben.
További kellemes nyarat kívánunk!
2016 június 28 kedd |
Nyári ügyelet |
|
Intézményeinkben az alábbi rend szerint biztosítjuk a nyári ügyeletet:
Időpont | Intézmény |
Június 29. (szerda) 900-1200 |
Petőfi Sándor iskola, Kosztolányi u. 17-21. |
Július 6. (szerda) 900-1200 |
Petőfi Sándor iskola, Kosztolányi u. 17-21. |
Július 13. (szerda) 900-1200 |
Dózsa György iskola, Kis u. 6. |
Július 20. (szerda) 900-1200 |
Petőfi Sándor iskola, Kosztolányi u. 17-21. |
Július 27. (szerda) 900-1200 |
Dózsa György iskola, Kis u. 6. |
Augusztus 3. (szerda) 900-1200 |
Petőfi Sándor iskola, Kosztolányi u. 17-21. |
Augusztus 10. (szerda) 900-1200 |
Petőfi Sándor iskola, Kosztolányi u. 17-21. |
Augusztus 17. (szerda) 900-1200 |
Petőfi Sándor iskola, Kosztolányi u. 17-21. |
Augusztus 24. (szerda) 900-1200 |
Petőfi Sándor iskola, Kosztolányi u. 17-21. |
Kellemes nyarat kívánunk!
2016 június 28 kedd |
Júniusi programfergeteg |
|
Júniusban számos program tarkította iskolánk életét. Másodikán gyereknapot tartottunk, később túráztunk, utána nyolcadikosaink búcsúztatták tanáraikat, majd ők el is ballagtak.
Évzáró eseményeinkról fotókat a galériában találnak!
2016 június 13 hétfő |
Álláshirdetés |
|
- tanító szakos nevelő
- tanító - angol műveltség terület
- angol nyelv és földrajz szakos tanár
- német nyelv és bármely szakos tanár
- testnevelés és bármely szakos tanár
2016 május 12 csütörtök |
Angol tábor a Petőfiben |
|