2019
szeptember
27
péntek

8.c-sek a Biztonság Hete programon

A "Biztonság Hete" országos programhét keretében iskolánk 8.c osztályosai a Zala Megyei Baleset-megelőzési Bizottság által szervezett rendezvényen vettek részt, ahol találkoztak többek között a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Magyar Vöröskereszt, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival, valamint munkavédelmi és a vízügyi szakemberekkel. Megismerkedtek a SuliMoped programmal, melynek keretében a jelentkező 14. életévet betöltött megyei tanulók, díjmentesen segédmotoros kerékpár vezetésére jogosító engedélyt szerezhetnek.
Értékes ismereteket szerezhettek az árvízi védekezésről, a vizek szennyezésének megakadályozásáról, otthonaik, kerékpárjaik biztonságának lehetőségeiről, majd egy érdekes baleseti szimuláció során felhívták figyelmüket a segítségnyújtás módjára, kipróbálhatták az újra élesztést és a Tűzoltóság standján pedig tűzoltási próbát tehettek.
A program a változatos élmények mellett segítette a nyolcadikosok pályaorientációját is.
Köszönjük a szervezőknek és az iskolavezetésnek a részvételi lehetőséget.

bh8a

bh8b

bh8c


Vissza

Amennyiben szeretne hozzászólni, kérjük jelentkezzen be vagy regisztráljon!