2019
március
23
szombat

Petőfi Napok

Intézményünkben immár negyven éve hagyomány március 15-e környékén a „Petőfi Napok" megrendezése, ami az elmúlt 15 évben rendezvénysorozattá nőtte ki magát. Iskolánkban ez a program a legkiemelkedőbb jelentőségű, nem pusztán nemzeti ünnepünkről emlékezünk meg, hanem iskolánk névadója előtt is fejet hajtunk. Március 6-án rendeztük meg a „Petőfi Szavaló verseny" város- és városkörnyéki versenyünket, az „Együtt Okosabban!" matematika és „Smarter Together" angol csapatversenyünket.
Több mint 200 tanuló mérte össze tudását és küzdött meg a vándorserlegért.
Ebben az évben a Petőfi Szavaló verseny serlegét az Ady Endre Általános Iskola diákjai vihették haza, az Együtt okosabban matematika versenyét az Öveges iskola kapta, míg a Smarter Together angol csapatverseny kupáját a Landorhegyi iskola őrizheti egy évig.

2019
március
18
hétfő

Iskolatörténeti kiállítás

Március 14-én megnyílt iskolánkban az a tárlat, amelyet az intézmény fennállásának 145. évfordulója tiszteletére  a Göcseji Múzeummal karöltve iskolatörténeti kiállítást rendeztünk, melynek keretében egy 10 tablóból álló állandó kiállítás látható az iskola folyosóján, ami bemutatja a régi és jelenkori iskolai életet, képzési kínálatot, valamint megemlékezik a régi iskolaigazgatókról is. Emellett egy „retró" tanterem is berendezésre került, ahol régi korok iskolai eszközei, tankönyvei, füzetei, bizonyítványok és egyéb érdekességek tekinthetők meg. Tanulóink pedig korhű padokban tapasztalhatják meg milyen lehetett 40-50 évvel korábban iskolásnak lenni.

2019
március
14
csütörtök

Március 15.-ei ünnepség

Március 14-én került sor a hagyományos ünnepi megemlékezésre valamint iskolánk névadójának, Petőfi Sándor szobrának koszorúzására. Az énekkel, látványos táncokkal tarkított műsor során a szereplő diákok felelevenítették az 1848/49-es forradalom és szabadságharc főbb eseményeit, megemlékeztek a fontosabb történésekről.
Az ünnepélyes és megható műsor szereplői:
Lendvai Eliza, Szerdahelyi Júlia, Herczeg Viktória, Dancs Barbara, Bakonyi Lara, Markos Dominika, Sziva Veronika, Kocsis Szandra, Cserkuti-Németh Olivér, Honfi Flórián és Ebedli Dominik 7.b osztályos tanulók; Mihály Luca az 5.a-ból; Beke Julianna, Drávecz Viktória, Földesi Hanna, Iancu Jázmin, Simon Judit, Horváth Villő Zsófia, Molnár Réka, Gerencsér Anna, Pál Norina, Csalló Noel, Fehér Alex, Balázs Bence, Vörös Olivér, Varga Kolos, Bartáky Bendegúz Barnabás, Peresztegi Zalán, Sipos Tamás, Márton Attila, Tuboly Milán 3.b és Bálizs Noel, Bíró Bence, Forgács Patrik, Horváth Csongor, Horváth Hunor, Kutak Krisztián, Mikos Péter, Szabó Márton és Varga Dominik 3.c osztályos tanulók valamint Kámán Boglárka 3.a osztályos tanuló.
Felkészítő nevelőik: Domján Tímea, Belediné Baár Krisztina és Pál Mária
A csodálatos háttérképek Tömpe Istvánné Ibolya néni munkái.

http://zegtv.hu/hirado-10631/?video=rZ7EJoO3L0o&fbclid

márc15
2019
március
05
kedd

Sajtófotó kiállítás

Idén is az a megtiszteltetés érte iskolánkat, hogy az immáron 9. alkalommal megrendezésre kerülő Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítás kollekciójából válogatás készült a gyerekek számára, amit az első emeleti folyosón szemlélhettek meg a kiváncsi tekintetek.

Képek és hír erről a Zaol-ból itt:
https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/sajtofoto-kiallitas-nyilt-az-egerszegi-petofi-iskolaban-2888512/
2019
február
12
kedd

Győzelem terematlétikában is

GYŐZELEM! :)
2019. február 9-én Keszthelyen a Sport XXI. Terematlétikai U 11-es régiós döntőn vettek részt iskolánk atlétái. A Zalaszám-ZAC legfiatalabbjai remek ellenfelek ellen versenyezve nyerték meg döntőt! Minden versenyszámban elsőként végeztek. A gyerekek igazi csapatként, egymásért küzdve érték el ezt a kiváló eredményt!
A csapat tagjai: Gerencsér Anna, Simon Judit, Iancu Jázmin, Tarsoly Hanna, Csalló Noel, Peresztegi Zalán, Tuboly Milán, Vörös Olivér
Felkészítő: Szabó Gábor testnevelő
Szívből gratulálunk az „aranyos” csapatnak és a Tanár Bácsinak is!

terematletika2019